Előző adásunkban úgy búcsúztam el Önöktől, kedves Hallgatók, hogy nem tudom, milyen műsor lesz a szilveszteri. Legyen meglepetés. Nos, bevallom, ez nem reklámfogás volt, hanem valóban nem tudtam akkor még, hogy mivel fogok kedveskedni Hallgatóinknak. Azonban december vége felé érkezett hozzám egy interjú, melyet Csák Attila, a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének munkatársa készített Bereczk Istvánné Bihari Erzsébettel, az Egyesület keretein belül működő Nosztalgia Klub, illetve Horizont Kultúrcsoport vezetőjével. Erzsi 1965. óta látássérült. Azóta, tehát éppen fél évszázada  önzetlenül tevékenykedik sorstársai javára. Ahogy mondom, önzetlenül, vagyis mondhatjuk, társadalmi munkában. 

Ezzel szeretnék minden keves Hallgatónknak, Támogatónknak, Barátunknak sikeres, boldog új esztendőt kívánni, nagy tisztelettel és szeretettel, és köszönetet mondani támogatásukért! 2015-ben is számíthatnak ránk.

 


 

2014. december 17-i adásunkban egy igazán kalandos életutat mutattunk be Hallgatóinknak, Tarcsi Géza kollégánk jóvoltából. Az ő meghívására érkezett ugyanis stúdiónkba Zmeskál Tamás újságító, a ZetaPress online hírportál tulajdonosa. Tamás egykor mentőápolóként dolgozott, de dolgozott ő rendőrségi szaklapnál is - és még ki tudja, mennyi mindennel foglalkozott ő eddigi élete során.

 



2014. december 3-án két témával foglalkoztunk.

Elsőként bemutattuk a Peter Cerny Alapítványt és a Polifarbe Festékgyárat, illetve egy közös jótékonysági akciójukról beszélgettünk.

Műsorunk második részében pedig Rózsa Szilvia divattervezővel és férjével, Dakó Zsolt virágkötő mesterrel beszélgettem egy, a Mozdulj! Közhasznú Egyesület által szervezett integrált jótékonysági divatbemutató kapcsán, melyet november 22-én szombaton tartottak egy 11 éves kerekesszékes kisfiú, Harza Márk javára.

 

Részletek...

 



Az Oltalom Karitatív Egyesület által kiadott "Csillagszálló" Kulturális Utcalap negyedévente jelenik meg újabb és újabb lapszámokkal, melyekben a szépirodalmi alkotások, kortárs írók, költők művei mellett rendszeresen helyet kapnak hajléktalanokkal készített interjúk, remek grafikák, tanulságos történetek. A lap 2014. őszi, "Rend" címmel megjelent lapszámának bemutatója november 5-én zajlott, melynek kapcsán november 19-i adásunkban Hallgatóink is megismerhették a lapot. Ezúttal - a még jobb technikai minőség érdekében - nem magáról a lapbemutatóról adtunk helyszíni összefoglalót, hanem stúdiónkba hívtam két, e lapszámban publikáló írót, Nagy Kalliopét és Vörös Istvánt, továbbá Juhász Tibor és Vass Csongor  alkotásai is megszólaltak szerzőik hangján.  A lap megrendelhető az Oltalom Karitatív Egyesület weboldalán, illetve kapható Budapesten az Írók Boltjában, továbbá a  Deák Ferenc téren hajléktalan terjesztőknél. Akik a lapszámokat az utcán vásárolják meg, a vételár felével a terjesztőt, másik felével pedig az Oltalom Karitatív Egyesületet támogatja.

 

A felejthetetlen pillanatokat itt  idézzük vissza...

 

 



2014. november 5-i „Filagória – A védett közösségi tér” című műsorunkban – ahogy ez nagyritkán előfordul – két témával foglalkoztunk. Az októberi hosszú hétvégén – egész pontosan, október 24-én – konferenciát tartottak a  Mexikói úti Mozgásjavító Általános- és Szakközépiskola EGYMI és Diákotthonában, mely konferencia témája a „Heine Medin” – más néven járványos gyermekbánulás volt. Magyarországon főképp a XX. század második felében – azon belül is az 1950-es években szedte áldozatait a betegség, közülük sokan meg is gyógyultak, legalábbis tünetmentessé váltak, de sajnos vannak olyanok is, akik vastüdővel lélegeznek, és olyanok is, akik már nem élnek. A konferenciával kapcsolatban hívtam meg a szervező Polio Alapítvány egyik kurátorát, Nagy Erzsébetet, még előtte lévő hét keddi „117 perc” című délutáni magazinunkba – ezt a beszélgetést tettem be szerdai „Filagória” című műsorunk első részébe. Műsorunk második részében egy november 22-i jótékonysági divatbemutatót ajánlottunk Hallgatóink figyelmébe. A Mozdulj! Közhasznú Egyesület immár második alkalommal rendezi meg ezen jótékonysági rendezvényét. A tavalyi  nagysikerű rendezvényen felbuzdulva, idén egy kerekesszékes ifú művészt, Hanza Márkot támogatják e rendezvény teljes bevételével. Az esemény fővédnöke Sütő Enikő egykori modell, aki számára természetes volt, hogy elfogadta az Egyesület felkérését, és igent mondott. Az ajánlóban Dr. Tálos Mariannal, a Mozdulj! Közhasznú Egyesület elnökével és Sütő Enikővel beszélgettünk.

 

Műsorunk itt hallgatható meg azok számára, akik lemaradtak volna róla, vagy szeretnék újra meghallgatni.

 

 


 

"Társ a Bajban" - 2014. szeptember végén új egyesület alakult, melynek elsődleges célja a felnőtt korban sérültté vált emberek segítése. Vezetője, alapító-elnöke Bartha  Zoltán, akivel október 22-i adásunkban egy november 8-án megvalósuló, egynapos intenzív kommunikációs képzésről beszélgettem, melyet fogyatéksosággal élő emberek részére indítanak. Természetesen bőven jutott idő arra is, hogy bemutassuk magát az Egyesületet is.  Stúdióbeszélgetésünk itt hallható...

 



UPP néven új tehetséggondozó programot indít a MOL. A program lényege, hogy Magyarország három nagyvárosa, Miskolc, Szeged és Budapest egyeteimeiről olyan felsőfokú fiatalok jelentkezését várják, akik olajipari tudományok területén folytatnak felsőfokú tanulmányokat. A programban résztvevők egy online stratégiai játékban vehetnek majd részt, melyben egy afganisztáni olajmezőn kell próbafúrásokat végezniük, illetve felépíteniük egy nagyvállalatot. Jelentkezési határidő: 2014. október 23. A részletekről Szollár Domokossal, a MOL kommunikációs igazgatójával beszélgettem október 8-i adásunkban.

 



2014-ben is megrendezték a Wekerlei Napokat. Ezúttal szeptember 12 - 14. között. Az 1908-ban létrehozott, ma Wekerle Sándor nevét viselő  kispesti munkástelep műemléképületeiről felismerhető főterén, a Kós Károly téren színes kulturális programokkal várták az érdeklődőket. 2014. szeptember 13-án szombaton a tér - a korábbi évekhez hasonlóan - a Szolidaritás Terévé avanzsált.  2014. szeptember 24-i adásunkban néhány, a Szolidaritás Terén bemutatkozó civil szervezet képviselőjével készült interjúink hallhatták.

 


 

 

A FIDESZ kormány fontosnak tartja a munkahely-teremtést. Bizonyíték erre, hogy szinte havonta - legalább egy-egy alkalommal - adnak át  felújított, vagy teljesen új gyárakat, illetve bővítenek már meglévőket új részlegekkel. Örömünkre szolgál, hogy Budapest XI. kerülete Önkormányzatának támogatásával 2014. szeptemberében olyan munkahelyet is sikerült teremteni, amely megváltozott munkaképességű - elsősorban autizmussal élő - fiataloknak segít a nyílt munkaerőpiaci integrációban. Abban, hogy ők is teljes értékű és hasznos munkát végezhessenek  társadalmunkban.  A Kockacsoki KFT szeptember 5-én kezdte meg működését. Ennek apropóján a Cég ügyvezetője, Dénes Ákos és felesége, valamint első alkalmazottjuk volt műsorunk beszélgetőtársa 2014. szeptember 10-i adásunkban.   Félre ne értse, kedves Hallgató! Természetesen továbbra is maradunk a tárgyilagosságnál, pártoktól és önkormányzatoktól függetlenül, de nagy örömünkre szolgál, hogy az állami vezetők felismerték a társadalmi felelősségvállalás fontosságát. 

 


 

A "Mozdulj!" Közhasznú Egyesület idén negyedik alkalommal rendezte meg Balaton körüli tandemes túráját látássérültek részére. Erről hallhattak egy hangképes beszámolót, egyfajta útinaplót augusztus  27-i adásunkban. Köszönet a túra segítőinek, támogatóinak, akik az alábbiak voltak:

 

ERU HUNGÁRIA SAJTGYÁRTÓ KFT

FONYÓDI LIONS KLUB

FORNETTI

HÉVIZI SZOBAKIADÓK SZÖVETSÉGE

KAISER FOOD KFT

KOMÉTA 99 ZRT

LIPÉCZ MIHÁLY

DR.LITAVECZ ANNA

MAGYAR MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT

MECSEK FÜSZÉRT ZRT

NAPSUGÁR ÉTTEREM, BALATONSZEMES

NESTLÉ MAGYARORSZÁG

POLGÁRMESTERI HIVATAL, BALATONSZEMES

POLGÁRMESTERI HIVATAL, HÉVÍZ

POLGÁRMESTERI HIVATAL, SIÓFOK

POLGÁRMESTERI HIVATAL, SZIGLIGET

RÓZSADOMB LIONS KLUB

TESCO SIÓFOK

THE RUMBLING BIKERS COMPANY BUDAPEST

TAKÁCS BARNABÁS

DUZSI TAMÁS ÉS CSALÁDJA PINCÉSZETE, SZEKSZÁRD

KONYÁRI PINCÉSZET, BALATONLELLE

LAPOSA BORBIRTOK, BADACSONYTOMAJ

LÉGLI PINCÉSZET, BALATONBOGLÁR

SZENT GYÖRGY PINCE, HEGYMAGAS

TAKLER PINCE, SZEKSZÁRD

 


 

10 éves az OpenStreatMap. Az internetes térkép egy, a Wikipediához hasonló, bárki által  szabadon szerkeszthető weboldal, mely angol kezdeményezéssel indult. Hazánk 2007-2008. táján csatlakozott a rendszerhez. A tíz éves jubileum alkalmából elkezdték készíteni a nagyobb városok, köztük Budapest Belvárosának akadálymentességi térképét.  A jubileumi ünnepséget augusztus 9-én rendezték a budapesti Erzsébet téren, az egykori buszpályaudvar épületében lévő Design Terminal-ban. Az ünnepség keretében a résztvevők 5-6 fős csoportokra oszlottak, és bő egy-, másfél óra alatt bejártak néhány környező utcát, melyeket felmértek akadálymentességi szempontok szerint, Ilyen pl. a bejáratok szélessége, mely kerekesszékesek szempontjából fontos paraméter, vagy rampa megléte. De  fontos még a hangjelzéses jelzőlámpák megléte/hiánya útkereszteződéseknél.

Augusztus 13-i adásunkban hangképes riportot hallhattak Hallgatóink az eseményről.

 


 

2014. július 30-i adásunkban a Vasutas Természetjáró Szövetség egyik alelnökével, Molnár Angélával beszélgettem stúdiónkban. Beszélgetésünk - főképp - egy június 23-án napvilágot látott könyv kapcsán, valamint a VTSZ elmúlt hat évtizedes tevékenysége apropóján valósult meg. Angéla mesélt a Szövetség létrejöttéről, céljairól, múltjáról, jelenéről, várható jövőbeni terveikről - és még, ami eszünkre jutott... Íme!

 


 

A Mozdulj Közhasznú Egyesület évek óta fontosnak tartja az integrációt épek és sérültek között. Már több alkalommal írta ki "Csodák a hétköznapokban" című vers- és prózaíró pályázatát - idén sem tett másképp. Az idei pályázat  gálaműsorral egybekötött díjátadója 2014. május 24-én volt az Alexandra Könyvesház kávézójában. A gálaműsor esszenciájának bemutatásával Hallgatóink bepillantást nyerhettek a pályázaton induló alkotók világába.

 

Műsorunk itt hallható!

 



Jócskán benne vagyunk a nyárban – ezért úgy gondoltam, hogy július 2-i-, 16-i- és 30-i adásunkban a szokásos mélyinterjúk helyett könnyebb témákkal foglalkozunk. A Mozdulj Közhasznú Egyesület idén is megrendezte „Zenével az integrációért” című gálaműsorát, melynek május 18-án vasárnap az AranyTíz Művelődési Ház adott otthont. A gálaműsoron nem kisebb személyiségek léptek fel, mint a világhírű magyar operaénekesnő, Pitti Katalin, de közreműködött még Kárászi Szilvia zongoraművész, aki az est díszvendége volt, férje Tahi-Tóth László színművész, Krizbai Teca és László Attila, Torres Dani és Szabó Leslie, Ivanova Daniella, Lang Györgyi, Jánoki Márió, Csányi Márton, Magyar Csaba, Flamich Mária, a Roll Dance kerekesszékes tánccsoport – és még sokan mások. A műsorvezető Dr. Tálos Mariann, az Egyesület elnöke és R.Kárpáti Péter színművész volt, utóbbit    a Barátok Közt című nagysikerű, csaknem két évtizede futó teleregény egykori Berényi Andrásaként ismerhette meg a szélesebb közönség. A Civil Rádió más műsorában már hallhattak rövid riporrtot erről Hallgatóink, aki azonban ezt a mostani adást meghallgatja, közel egy órás zenés összefoglalót hallhat a rendezvényről. A gálaest a Magyarországi Lyons Klub támogatásával jött létre.

 



2014. június 18-i adásunkban bemutattuk a Lárifári Alapítványt.
 Az alapítvány célja, hogy fogyatékossággal élő gyermekek sportolását elősegítse. Nyáron főképp vizisporttal, vitorlázással. Ebben segítségükre van Bakóczi Kálmán vitorlázó, a híres balatoni Kék szalag verseny állandó résztvevője, aki barátjával, Litkei Farkassal együtt vállalja, hogy mozgás-, hallás- és látássérült gyerekeket túráztat, de az idei vitorlás túrán daganatos gyermekek is részt vesznek.

Kálmán Tarcsi Géza meghívására érkezett stúdiónkba, és mesélt...  

 


Június 4-i adásunkban egy új kezdeményezést mutattunk be a "Jó Lélek" Alapítvány  jóvoltából. Az Alapítvány személyiségtréninggel egybekötött társas utazásokat szervez.

 

Beszélgetésünk  itt hallgatható meg...

 



Május 21-én ismét tematikus műsort hallhattak érdeklődő Hallgatóink: Ezúttal a művészet és a sport kapcsolatát vettük górcső alá.

„FülbeVali” címmel jelent meg Hajdan Vali – ahogy magáról vall – versíró, közönségszervező, előadóművész verses kötetének második, bővített kiadása. Ezt hatalmas sikerű könyvbemutató is övezte még március 29-én az egyik hetedik kerületi klubban. Ezt követően adott interjút Rádiónknak, ezt hallhatták műsorunk első részében.

Műsorunk második részében egy sishan kempó nagymesterrel, Lovász Gáborral beszélgetett Tarcsi Géza a kempo közösségnevelő, jellemformáló hatásáról.

Műsorunk itt hallható…




Május 7-i műsorunkban a sport és a művészet kapcsolatát jártuk körbe két érdekes stúdióbeszélgetés keretében. Elsőként egy sakkozóval, egész pontosan nemzetközi sakk-nagymesterrel, majd azután egy nemzetközi kapcsolattartó hölgy segítségével.

Íme…


Április   23-i  adásunkban két – programajánlónak is mondható – témával foglalkoztunk: Május a Lyme-kór hónapja. Két, Lyme-kór-fertőzésen átesett Hölgy elhatározta, hogy létrehoz egy egyesületet a Lyme-betegek segítésére, illetve prevenciós célokkal. A Lyme-kór ugyanis az egyik legveszedelmesebb, kullancsok által terjesztett, idegbénulással, és végső esetben akár halállal is végződő betegség. Május 17-én egésznapos előadás-sorozat keretében kívánják meg felhívni az érdeklődők figyelmét a kór veszélyeire, a megelőzés módjaira.

Másnap – május 18-án vasárnap délután 16 órától pedig a „Mozdulj!” Közhasznú Egyesület tart gálaműsort az AranyTíz Kulturális Központban. E rendezvény ajánlója egy április 22-én tartott beharangozó sajtótájékoztatón készült, melyet az esemény helyszínén tartottak.
Fogyatékossággal élő és ép művészek együtt lépnek majd fel a ház Tolnay Klári Színpadán. Fogyatékossággal élő látogatók ide kattintva tiszteletjegyet igényelhetnek e-mailben.

Műsorunk itt hallgatható meg…

 



Alig múlt el a Karácsony. Alig pihentük ki a szilveszter éjjel fáradalmait, máris eltelt 2014. negyede. Így az Oltalom Karitatív Egyesület sem tétlenkedett, hanem egy újabb "Csillagszálló" lapszámmal kedveskedett a szépirodalom-kedvelőknek, és azoknak, akik az egyes  lapszámok megvásárlásával hajléktalan embertársainkat kívánják segíteni. Megjelent a lap 2014.  tavaszi, "Láncok" című lapszáma. A lapszám bemutatója március 27-én volt a budapesti Kalitka Bisztróban. Rendhagyó módon, most nem volt minden egyes előadás előtt felvezető, hanem a lap főszerkesztője, Pálfi Anna csupán a  lapbemutató legelején beszélt egy keveset, majd miután felvezette a műsort, néhány, a lapban publikáló szerző  folytatólagosan következett, egymás után. Az egyes szöveges előadások között Szilágyi Sándor zenész örvendeztetett meg minket, aki bells hangszerén játszott.


Az összeállítást teljes terjedelmében bemutattuk április 9-i adásunkban.

 



2014. március 26-i adásunkban - rendhagyó módon - nem egy konkrét témával foglalkoztunk, hanem egy fontos dolog, az integráció köré csoportosítottunk két témát is a műsorban.  Olyan embereket, illetve általuk képviselt civil szervezeteket és tevékenységeiket mutattuk be a műsorban, akik, illetve amelyek az integrációt tekintik kiemelt feladatuknak, főképp - de nem csak - a művészetben.

 



2014. március 12-i adásunkban a Buda Környéki Látássérültek Egyesületének elnökével, Nyikes Fatimével beszélgettünk az Egyesület jelenleg nyújtott szolgáltatásairól, melyeknek segítségével látássérült embertársaink mindennapjait próbálják meg könnyebbé, színvonalasabbá, hasznosabbá tenni.

 


 

2014. február 12-i és 26-i adásunk - merő véletlennek köszönhetően - egy eddig példátlan sorozattá kerekedett. Ritkán fordul elő, hogy az Oltalom Karitatív Egyesület által kiadott "Csillagszálló" Kulturális Utcalap egy-egy, negyedévente megjelenő lapszámát övező lapbemutatón kívül irodalmi estet rendeznek a lap szerkesztői. Még ritkábban, hogy arról a Civil Rádió épp úgy hírt ad, és annak részleteiből épp úgy összeállítást mutat be, mint ahogy teszi ezt a negyedéves lapbemutatók kapcsán.

Február 12-i adásunkban Pál Dánielt és egy általa életre hívott Facebook-oldalt mutattunk be Hallgatóinknak. Az oldal címe "Az Úr nyolcadik kerülete". Dániel - ahogy saját magát bemutatja -, mint Nyolcadik kerületi lakos - ezen az oldalon Józsefváros utcáin elhangzott, a kerületre jellemző szövegrészleteket, szituációkat idéz be. Hogyan is jött az ötlet? Mi a küldetése e Facebook-csoportnak?  - többek között erről kérdezte őt a lap főszerkesztője, Pálfi Anna, aztán természetesen "Filagória" című műsorunk házigazdája is.

26-i adásunkban pedig szintén ugyanazon az irodalmi esten készült felvétel néhány részletét mutattuk be. Az esten a márciusban megjelenő "Láncok" című lapszámból kaphattunk egy kis ízelítőt.

 


 

2014. január 29-i adásunkban újabb háromrészes sorozatot indítottunk: a 2013-14-es év Főállású Angyalait kezdtük el bemutatni Hallgatóinknak. Elsőként Lencse Mátét, az Igazgyöngy Alapítvány munkatársát, aki - az Alapítvány munkatársaival együtt - hátrányos helyzetű kistérségből származó, illetve ott élő családoknak próbál meg segíteni, főképp önellátó gazdálkodással. Beszélgetésünk itt hallható.

 


 

2014. január 15-i adásunkban olyan Példaképeink mutattuk be Hallgatóinknak, amely Példaképekre méltán lehetünk büszkék. Még 2013. november 16-án a Vakbarát Alapítvány énekversenyt rendezett látássérült fiatalok számára. 2014. január 3-án pedig az egyik VII. kerületi szórakozóhelyen a 2011-es „Csillag születik” tehetságkutató egyik nagy felfedezettje, Krizbai Teca utószilveszteri közönségtalálkozójára került sor. Mindannyian többször bizonyították már, és teszik ezt a mai napig, hogy attól, hogy valaki fogyatékossággal élő, ki lehet törni a hátrányos helyzetből, és lehet teljes értékű életet élni.

A két összefoglaló itt hallható…!


 



A 2014-es esztendőt – éppen Újév napján – a Csillagszálló Kulturális Utcalap 2013-14. téli, „Szárnyak” című lapszámának bemutatóján készült összefoglalónkkal indítottuk el. Pálfi Anna, a lap főszerkesztője a lapbemutatón – az új Hallgatók kedvéért – ismét beszélt magáról a lapról, annak létrejöttéről, célkitűzéséről, miközben ismét remek szépirodalmi alkotásokat hallhattunk. A helyet és a felvezetőt ezúttal a Balogh Rodrigo vezette Független Színház biztosította – köszönet érte.

 

Íme az összefoglaló – sokak nagy várakozására és örömére!

 


 

December 18-i adásunkban – egy előző heti koncertjük apropóján – újra vendégünk volt a Különleges Eleven Zenészek Előadói Közössége – röviden: KEZEK  műsorunkban. A színes stúdióbeszélgetést ismét sok zenével fűszereztük meg. Aki lemaradt volna róla, vagy csak szeretné újra meghallgatni, ide kattintva megteheti.




 

Óriási siker volt a 2013. december 1-én, a Pluss Egyesület által szervezett gálaműsor. Az erről készült összefoglalónk december 4-i adásunkban hallhatták Hallgatóink.

Íme….




 

December 1-e az AIDS világnapja. Az AIDS korunk pestise. Bárkit megtalálhat, főképp szexuális úton. Sokan vannak azonban a betegséget hordozó HÍV vírus fertőzöttjei között, akik szoronganak, nem merik vállalni betegségüket, félve a ma még nagyon is jellemző társadalmi megbélyegzéstől, a kirekesztéstől, az elutasítástól. A Pluss Egyesület  1989. augusztus 18-án  néhány, a budapesti Szent László  Kórházban  kezelt beteggel alakult abból a célból, hogy legyen egy közösségi tér, ahol az érintettek és  hozzátartozóik közösen megoldást  találhatnak gondjaik megoldására. December 1-én vasárnap jótékonysági koncertre kerül sor a Ferencvárosi Művelődési Házban, a 1097 Budapest, Haller u. 27. szám alatt, mely  gálaest teljes bevételét az Egyesület munkájának segítésére fordítják. November 20-i adásunkban Miskolczi Endre Andrással, az Egyesület egykori pártoló tagjával, ma  már elnökével beszélgettem.

 


 

2013. november 6-án egy újabb, igazi Példaképet ismerhettek meg Hallgatóink Jeney András, a Buda Környéki Látássérültek Egyesülete alelnöke, érdekképviseleti kapcsolattartója személében. András ifjú korában teljesen éplátó volt, mentőápolóként dolgozott - azonban egy súlyos, ugynevezett 1-es típusú diabétesz következtében veseelégtelenségben szenvedett, majd e betegség látásába is került. A cukorbetegséget legyőzte - hogy hogyan is tette ezt, és hogyan kezdett új életet a szövődményként visszamaradt vakságával együtt? - erre is választ kap az, aki meghallgatja vele készült beszélgetésünk.


2013. október 23-i adásunkban a Csillagszálló kulturális utcalap "Bélyeg" címmel megjelent 2013. őszi lapszámát mutattuk be Hallgatóinknak.  E lapszámban olyan írásokat olvashat az Olvasó, amely írások valamilyen módon a társadalmi stigmákról szólnak, illetve arról, hogy minden embertípusnak a homlokára van írva a bélyege. A lapbemutatót a hajdani Metró Klub helyén újonnan megnyilt Roham bárban rendezték október 10-én, e lapbemutató a bár nyitórendezvénye volt.  E lapbemutatóból is hallható részlet a műsorban, melyet  a lapszám címére kattintva hallgathatnak meg újra.


Eunicef Kennedy, az egykori amerikai elnök, G.F. Kennedy testvére 1968-ban Chicago-ban rendezett először speciális olimpiát értelmi sérülteknek. 2009-es halála pedig szinte nemzeti emléknappá vált, így a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség minden évben megrendezi a Eunice Kennedy Emléknapot. 2013. szeptember 28-án Szolnok főtere adott otthont e rendezvénynek, melyről az MTVA "Itthon vagy - Magyarország, szeretlek" élő televíziós közvetítésében is bejelentkeztek egy Szolnokról elszármazott egykori Híradós, Csete Beáta vezetésével. Azonban míg egy ilyen egésznapos műsorfolyamban mindössze néhány perc időkeret áll a műsorkészítők rendelkezésére, a Civil Rádióban egy egész - vagy szinte egy egész - órás műsoridőt tudtunk szentelni e napnak  október 9-i adásunkban. Az Emléknap egy díjátadó ünnepséggel vette kezdetét, melyen egy megállapodás is született a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség és a Magyar Teniszszövetség között, melynek értelmében Szávai Ágnes,  profi teniszező - többek között - segít a Teniszszövetség  tagjainak egy 2013. novemberben Luxemburgan megrendezésre kerülő Európabajnokságban.

 

És hogy még mi mindenben segít, itt meghallgathatják...


2013. szeptember 25-i adásunkban egy beharangozót hallhattak azok, akik aznap este a Civil Rádiót tisztelték meg kitüntető figyelmükkel. A Civilek Éjszakája szeptember 28-i, szombati eseményeiről beszélgettünk az esemény egyik szervezőjével, Papp Helgával. Műsorunk itt hallható.


2013. szeptember 11-i adásunkban   előző adásunkhoz kapcsolódóan a GÖTLE egyik EU-nyertes projectjét, "A Közösség Lámpásai" című projectet mutattuk be Hallgatóinknak. Műsorunk itt hallható.


2013. augusztus 28-i adásunkban bemutattuk a Gödöllő és Térsége Látássérültjeinek Egyesületét (GÖTLE), Dr. Kiss János elnök segítségével, aki adásunk  előestéjén Gödöllő főterén, a főtéren álló templommal szembeni parkban fogadott, hogy meséljen az Egyesületről - és most itt is hallhatják, akik lemaradtak róla, vagy szeretnék újra meghallgatni.


2013. augusztus 14-i adásunkban beszélgetőtársam Scipiades Erzsébet újságíró volt, aki a Csillagszálló Közhely című lapszámában is publikált - még a lapbemutatón találkoztam vele, és mivel írása egy fontos társadalmi jelenségről, a hazai romák helyzetéről szól, gondoltam, többet érdemel, mint egy 10 perces interjú. Meghívtam hát stúdiónkba, és adásunkat megelőző héten tiszteletét tette nálunk. A vele készített interjút hallhatták Hallgatóink, aki pedig lemaradt volna róla, itt meghallgathatja.

 



Július 31-i adásunkban egy nagyon fontos társadalmi problémával foglalkozutnk, mégpedig a gyermekegészségügyi intézmények helyzetével. A K&H Bank idén is megrendezte Gyógyvarázs programját, melyben összesen 11 pályázó nyert. Egy-egy gyermekegészségügyi intézmény maximálisan 5 millió forint keretösszegben pályázhatott egészségügyi segédeszközökre, orvosi műszerekre. Az  pályázat eredményhírdetéséről készült összefoglalónk hallhatták Hallgatóink, aki pedig lemaradt volna róla, itt meghallgathatja.

 



Július 17-i adásunkban a Csillagszálló Kulturális Utcalap nyári, Közely című lapszámának bemutatójáról készült összefoglalónk hallhatták. Műsorunk itt hallható.
 


Július 3-i adásunkban a UNICEF két munkatársával beszélgettem. Németh Barbara gyermekjogi referenst és Lévay Petra önkéntest nnak apropóján hívtam meg stúdiónkba, hogy június 10 - 14-e között a fogyatékos gyermekek hete kapcsán figyelemfelhívó kampányt indítottak az egyik legnagyobb hazai közösségi portálon, a Facebook-on. A kampány része volt egy Petra által készített interjúkötet is, mely elektronikus formában elérhető ugyanott, a Unicef  közösségi oldalán, és amelyben négy - fogyatékossággal élő - fiatal mesél magáról, életéről, sikereiről, nehézségeiről - egy szóval mindennapjairól. Petra maga is érintett, végtaghiányosan született, így - ahogy maga is mondta a beszélgetésben -  maga is fogyatékos  gyerek volt. Fontosnak tartja a kommunikációt, azt, hogy ne féljünk kérdezni egy fogyatékos embertől, mert sokkal jobb beszélni egy-egy fogyatékosságról, mint sem titkolózni.

A műsorban a UNICEF két jószolgálati nagykövete, Halász Judit énekes-színésznő és Presser Gábor zeneszerző-előadóművész is megszólaltak egy-egy dal erejéig.

 

Adásunk itt hallható...

 



2013. június 19-én a Különleges Eleven Zenészek Előadói Közösségét (KEZEK) mutattuk be.

A társaság egy, hiperaktív gyerekekből és tanárukból, Stremnitzer Zoltánból álló - egyáltalán nem kispályás - zenekar. A zene gyógyít, nyugtat, hiperaktívak esetében kimondottan figyelemlekötő hatású, emiatt jó hatással van a gyerekekre. Hogy milyen hatásai vannak? És egyáltalán: Mi ez a KEZEK? Miként jött létre? Erről beszélgettünk, kérdezőtársam Szörényi Tibor volt.

 

Beszélgetésünk hamarosan újra meghallgatható lesz itt... Az archívum karbantartás alatt van...

 


2013. június 5-i adásunkban egy már 15 éve kitalált, és eddig hatékonynak bizonyuló módszerről beszélgettünk Kugyela Jánossal, a Hatékony és Eredményes Tanulásért Alapítvány elnökével.   E módszer az ugynevezett AVS (audiovizuális stimuláció) technika, mely nagy segítség a hatékony nyelvtanulásban, a diszlexia és diszkalkúlia tüneteinek kezelésében. A Hatékony és Eredményes Tanulásért Alapítvány 1998. óta foglalkozik e módszerrel - azonban - úgy tűnik - ez mostanra forrott ki igazán, illetve - úgy tűnik - mostanra jött össze annyi pénz, hogy e technikát elterjesszék. Mindemellett az Alapítvány 2012. novembere óta megváltozott munkaképességű  munkavállalók nyílt munkaerőpiaci elhelyezkedésében is próbál segíteni.

Hogy milyen eredménnyel?  Erről itt hallhatnak...

 



"Állítsuk meg az internetes zaklatást" címmel konferenciát tartottak az Aranytíz Kultúrházban április 23-án, a Telenor Magyarország támogatásával. E konferenciával a szervezők a biztonságos internethasználatra kívánták meg felhívni az érdeklődők figyelmét.  Valamennyi előadó, köztük Parti Katalin, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa, és Senkár Éva, a Kék Vonal Alapítvány pszichológusa is fontosnak tartja az internetes zaklatás megelőzését, a leginkább veszélyeztetett korosztály, a kiskamaszok iskolai keretek között történő megóvását az internetes zaklatástól, vagyis azt, hogy fontos a szülők és a gyerekekkel foglalkozó pedagógusok felelőssége, otthon, és iskolai keretek között.


Parti Katalin és Senkár Éva május 8-án szerdán este a Civil Rádió stúdiójának vendégei voltak. 

Beszélgetésünk itt hallható...

 



2013. április 10-i adásunkban, a Költészet Napja tiszteletére a Csillagszálló Kulturális Utcalap 2013. tavaszi, Nyista címmel napvilágot látott lapszámának bemutatóját hallhatták Hallgatóink. Ahogy ezt már a korábbi  években megszokhatták, a lap tavaszi  lapszámainak bemutatóit évről-évre e jeles naphoz legközelebb eső "Fillagória - A védett közösségi tér" című műsorunkban   hallhatják. Idén sem volt ez  másképp. Aki lemaradt volna róla, vagy egyszerűen csak szeretné meghallgatni a színvonalas irodalmi alkotásokat, ide kattintva megteheti.
 


2013. február 3-án a Menhely Alapítvány munkatársai ismét adatgyűjtést végeztek a hajléktalan emberek körében. Március 27-i adásunkban A Február 3-a Munkacsoport és a Menhely Alapítvány tevékenységéről beszélgettem Gurály Zoltánnal, az Alapítvány munkatársával.
 


Március 13-a egy igazán szerencsés nap volt műsorunk történetében. Csaknem nyolc év után ismét két műsorvezetője volt műsorunknak. Szörényi Tibor szerkesztő-műsorvezető társunk, Barátunk, Kollégánk meghívására érkezett stúdiónkba Locsmándi Alajos okleveles gyógypedagógus, a budapesti Mexikói úti Mozgásjavító Intézet - korábban a Prizma Iskola - igazgatója, akivel életútjáról, munkásságáról beszélgettünk. Műsorunk zenei betétjét egy szomorú aktualitás adta: 2013. március 11-én hétfőn hajnalban hosszan tartó, súlyos szívbetegség után a Republic együttes alapító-énekese, dalszerzője, Bódi László Cipő oda költözött, "...ahol a szél zúg, a Nap nevet...". Emlékét megőrizzük - ezért ebben az adásban az ő dalaiból hallhattak Hallgatóink.

Műsorunk itt hallgatható vissza.

 


 

Az újságíró-hallgató, a szakács, a gépészmérnök - bárki lehet önkéntes.
2013. február 27-i adásunkban az önkéntességről, mint fontos társadalmi jelenségről beszélgettünk, miközben bemutattunk egy önkéntesekből álló önszerveződő csoportot. A csoport neve: LÉT. Négy kedves vendégem a stúdióban: Papp Adrienn újságíró-gyakornok, telefonos ügyintéző, Nuber Szandra szakács, Szénási Eszter újságíró-gyakornok és Móricz László gépészmérnök.

Műsorunk itt hallható...


"A sűrű füsthöz lárma is jár,
A zongoránál egy hajnali sztár,
Bal kezénél összegyűlik pár pohár..."

Ugye mindnyájan ismerjük, és szeretjük, netán dúdoljuk is e sorokat. De vajon kiről is szólnak,  kit is rejtenek e sorok valójában? Kiről is írhatta e sorokat Horváth Charlie "Jég dupla Whiskey-vel" című slágerének szövegírója, Horváth Attila?

Ez is kiderült február 13-i adásunkból, amikoris a Hajnali sztárt, Ray Charles magyarországi helytartóját mutattuk be.

A   beszélgetés itt hallható.


2013. január 30-i műsorunkban a Csoda Család Egyesületet mutattuk be. Az Egyesület 2012. őszén 2 hónap alatt 590 ezer Ft támogatást nyert a Creative Selector   közösségi támogató honlap segítségével egy családi napközi otthonok létesítését célzó projectjével. E project a "Minden napra egy CSA-NA" címet lapta. Műsorunk vendége az Egyesület alapító-elnöke, Dr. Nagy Ágnes volt.

Beszélgetésünk itt hallható.
 


2013. első "Fillagória - A védett közösségi tér" adásában ismét egy irodalmi estre, egy lapbemutatóra invitáltuk Hallgatóinkat annak apropóján, hogy megjelent a Csillagszálló 2012.  téli lapszáma, melynek címe "Csoda". A még tavaly decemberben tartott lapbemutatónak a Közép-európai Kulturális Intézet adott otthont, mely számtalanszor adott otthont az Oltalom Karitatív Egyesület rendezvényeinek. A nem éppen csodába illő írások közül kettőt hallhattunk a január 2-i összefoglalóban, melyet most az is meghallgathat, aki akkor lemaradt róla, vagy csak szeretné újra meghallgatni, átélni.

Íme... !


2012. december 19-én, az év utolsó "Fillagória" adásában a Nemzeti Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodát mutattuk be, annak igazgatónője, Muhi Erika segítségével, aki stúdiónk vendége volt élő adásban. Adásunkban szóltunk az Iroda szerkezeti felépítéséről, kapcsolatairól, a - főképp - roma kisebbségieket érintő diszkriminációról,  a szabad vélemény-nyílvánítás elleni szankciókról, a roma gyilkosságokról - de beszélgetésünk végén a szociális ellátásról is szóltunk.

 

Műsorunk itt hallgatható meg...

 

FIGYELEM! A TÉMA TÖBBEKET ÉRZÉKENYEN ÉRINTHET!
 


Hamisítatlanul megérkezett a tél. December közepén Hazánk több pontján lehet -10 oC fok, vagy még annál is hidegebb. A kormány az idei költségvetésből 8.2 milliárd forintot különít el  hajléktalan  embertársaink nappali- és éjszakai ellátására, azonban ez sem lehet végleges megoldás. De akkor mi a megoldás? Hogyan kaphatnak újabb esélyt hajléktalan honfitársaink? Márpedig VAN ESÉLY! Mindenkinek jár még egy esély! Éppen ezért 2012. december 5-i adásunkban megoldást próbálunk nyújtani, melyhez Breitner Pétert, a Van Esély Alapítvány kuratóriumi elnökét hívtam segítségül.

Beszélgetésünk itt hallható...


2012. november 21-i adásunkban újra a szépirodalomé volt a főszerep. Csillagszálló - Újra! Ezúttal a 2012. őszi, Üzenet című lapszámot mutattunk be Hallgatóinknak egy, a lapszámban publikáló író és a lapszám illusztrátora segítségével.

Stúdióbeszélgetésünk itt hallgatható meg...


2012. november 7-i adásunkban a Vodafone Alapítvány idei Főállású Angyalait bemutató sorozatunk utolsó részéhez  érkeztünk. Az idei harmadik Angyal Sándor Enikő, az Országos Gyermek- és Ifjusági Önkormányzati Társaságnál dolgozik, idén szeptember elejétől 2013. augusztus végéig pedig kizárólag hivatásának él. Hogy mi is az Országos Gyermek- és Ifjusági Önkormányzati Társaság? És mi is Enikő feladata pontosan? Ide kattintva megtudhatják, mint ahogy azt is megtudhatják, hogy melyik előadóművész Enikő kedvenc énekese.

 


 

2012. október 24-én este egy nagyon érdekes művészeti programról beszélgettünk a Civil Rádió "Fillagória" című műsorában. Stúdiónk vendége volt Kravalik Brigitta táncművész, terapeuta, a Vodafone Magyarország Alapítvány egyik Főállású Angyala, akivel a Yehudi Beduhin hegedűművész által kitalált, ugynevezett MUS-E (Music Europe) programról beszélgettünk, melynek lényege, hogy alsótagozatos általános iskolás diákok iskolai órák keretében művészeti programokon vesznek részt. Európa 9 országában, köztük Hazánkban, bár nálunk jelenleg még csak négy ilyen iskola működik: Győrben, Debrecenben, Zalaegerszegen és Budapesten.

Műsorunk itt hallgathatják meg.

 



A Vodafone Alapítvány idén is meghírdette a "Többet Érsz" programját, amely mostmár "Vodafone Társadalmi Felelősségvállalás" néven elterjedt. E programban idén is három Főállású Angyalt választottak ki, akik egy éven keresztül egész biztosan hivatásuknak élhetnek a Vodafone Alapítvány  jóvoltából. Idén Kravalik Brigittát, Sándor Enikőt és Sütő Zsanettet választotta ki a zsűri. Utóbbi a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány munkatársa, aki idén májusban egy szerencsés véletlennek köszönhetően került kapcsolatba az Alapítvánnyal, úgy a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálattal,  mint a Vodafone-nal.

 

Zsanett feladata - többek között - az Alapítvány marketingtevékenységének fellendítése, mivel korábban  marketingesként, üzleti vezetőként dolgozott, ám ezen Alapítványnak eddig ilyen  szakembere nem volt, sokszor még egy-egy  mentőautó üzemanyag-ellátása is anyagi gondot jelentett. Zsanett ezen szeretne változtatni, valamint fontosnak tartja a prevenciós tevékenységet, mivel az újszülöttek között nagyon sok a  koraszülött.

 

2012. október 10-i szerdai "Fillagória" adásunk vendégeként erről, és sokminden másról is mesélt a  Civil Rádió Hallgatóinak.

 



 

2012. szeptember 26-án sugárzott műsorunkban vendégem Gátfalvi Tamás, a Nextent Informatika ZRT Vezérigazgató-helyettese volt, akivel egy érdekes kezdeményezésről, az ugynevezett Civil Licitről beszélgettünk. A project lényege, hogy egy látszólag szokványos aukció keretében különböző jótékonysági programokat bocsátanak árverésre. Amiért ezek az árverések mégsem szokványosak, hogy itt nem egy konkrét terméket, hanem egy támogató akciót lehet "megvásárolni". A Nextent 2011-ben nyertes volt, két jótékonysági akciót "vásárolt meg", vagyis adta támogatását az akciókhoz. Ezen akciók között volt például egy olyan kezdeményezés, melynek keretében a Szempont Alapítvány munkatársai segítségével a Telenor munkatársai elsajátíthatták, hogy hogyan lehet jól segíteni egy üzletükbe érkező látássérült embernek. A Nextent emellett a Salva Vita Alapítvány egyik programját is támogatták.

 

Hogy melyik is volt ez? Erről is szóltunk.

 


2012. szeptember 12-i "Fillagória" című adásunkban a Velux csoportról beszélgettünk, a Velux Alapítványok magyarországi tanácsadójával, Kónya Istvánnal. A csoport támogatásával valósult meg - többek között - az ugynevezett Tandem  Program is, melynek segítségével a perifériára került családokat próbálják meg visszavezetni a nyílt munkaerőpiacra, szükség esetén átmeneti szállások, lakások biztosításával.

 

Beszélgetésünk itt hallgatható meg...

 


2012. augusztus 29-i adásunkban egy, "A hiányzó padtárs" címmel indított kezdeményezésről beszélgettünk a Káva  Színház munkatársaival. A társulat célja, hogy középiskolásoknak tartsanak olyan interaktív színházi előadásokat, melyeknek keretében egy rövid történet segítségével, a fiatalok bevonásával, interaktív módon gyakoroljanak különböző problémás szituációkat - elősegítve ezzel a fiatalok - főképp - romák iránti előítéleteinek lekűzdését.

 

Íme...!



 

A belga tulajdonban lévő K&H Cégcsoport 2004. óta támogatja – főképp – a gyermekegészségügyi intézményeket. A program „K&H Gyógyvarázs” néven indult útjára, még egy 2000-ben végzett kutatás eredményeképpen, mely kutatás a magyar egészségügyi intézmények anyagi helyzetével kapcsolatosan zajlott. Idén – többek között – a Szent Margit Kórház Fejlődésneurológiai Intézete kapott műszereket.

 

*** *******

 

Egyenként több millió forint támogatásban részesülhetnek hazai civil és egyházi szervezetek a DanChurchAid közreműködésével és a VELUX Alapítványok támogatásával megvalósuló Ökumenikus Segélyszervezet - TANDEM Fejlesztési Alap című pályázaton keresztül. A vissza nem térítendő támogatás a családok átmeneti otthonaiban végzett munkához, a hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik megsegítéséhez kíván forrást teremteni új szolgáltatások kialakításával, melyek megoldást nyújthatnak a jelenlegi ellátórendszer hiányosságaira. A 2012-2015 között futó pályázati program három fordulójában összesen több mint 200 millió forinttal támogatja a magyarországi szociális szektort. 

 

 

E két témával foglalkoztunk augusztus 15-i adásunkban. Elsőként Kónya Andreával, a K&H senior kommunikációs referensével, majd őt követően Rácsok Balázzsal, az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársával beszélgettem.

Műsorunk itt hallható…

  


 

Még . június 30-án szombaton csaknem hatvanan tehettünk sétát Hazánk első számú  műemléképületében, a Parlamentben a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete szervezésében Szliva Ilona parlamenti idegenvezető segítségével.  Bevallom őszintén, harminchat évet megéltem már, de mindezidáig még nekem sem volt lehetőségem belülről megcsodálni az Országházat, így  nyílvánvaló volt, hogy csatlakozzak az Egyesület kezdeményezéséhez, s ha már így tettem, miért ne használtam volna ki Civil Rádiós mivoltom? Az Egyesület elnöke, Borai Botond és munkatársai segítségével sikerült felvennem a kapcsolatot a Parlament sajtóosztályával, és engedélyt szerezni, hogy hangfelvételt is készítsek a látogatásról, illetve riport készülhessen e nem mindennapi eseményről, mely riport végén Szliva Ilonával egy ötperces interjút is készíthettem, mely interjú fő témája az akadálymentes környezet volt, vagyis azon fontos kérdéskör, hogy egy mozgás-, egy látás- vagy egy hallássérült ember hogyan tud önállóan közlekedni, tájékozódni az épületben, hogy az épület munkatársai hogyan, miként tudnak segíteni az önálló és biztonságos közlekedésben. Sétánk során pedig még egy  Koronaőrség-váltást is megtekinthettünk, mivel 2001. január 1-e óta a koronázási jelképeknek a Parlament kupolacsarnoka ad otthont.

 

Műsorunk augusztus 1-i adásában hallhatták Hallgatóink.

 


 

Július 18-i szerdai „Fillagória” adásunkban egy háromrészes sorozatot indítottunk útjára annak kapcsán, hogy idén is átadták az országgyűlési biztosok által 2007-ben alapított „Justitia Regnorum Fundamentum” Díjakat. E rangos elismerést olyan emberek kapják, akik életük során kiemelt tevékenységet végeztek az alapvető emberi jogok, a szociális- és kisebbségi ügyek területén. A Díjat évről-évre Prof. Dr. Szabó Máté, az alapvető emberi jogok országgyűlési biztosa adja át hivatalában – idén június 15-én péntek délelőtt került sor az idei díjazottak ünnepélyes kitüntetésére.  Idén megosztva hárman kapták meg, köztük Dr. Kollonay Csilla jogász, aki összehasonlító szociális joggal foglalkozik, részt vett az Európai Szociális Charta létrehozásában, 2001. óta tagja az Európatanács Szociális Bizottságának.

 

Ezúttal vele beszélgettem.

 


 

Július 4-i „Fillagória” adásunkban folytattuk a két héttel ezelőtt megkezdett történetet – vagy inkább annak egyik szereplőjét igyekeztünk közelebb hozni Hallgatóinkhoz. Kéthete, amikor a „Csillagszálló” Kulturális Utcalap 2012. nyári, „Felejtő” címmel megjelent lapszámának bemutatójáról készült összefoglalót mutattuk be, tervben volt, hogy műsorunk második részében vendégem lesz Vermes Zoltán rádiós, fotós, a lapszámban látható, főképp az ózdi- és a hétesi romatelepen készült  képek készítője. Végül Zoli két héttel ezelőtti adásunkba nem tudott eljönni, viszont múlt hét csütörtökön, június 28-án délelőtt egy közel egy órás stúdióbeszélgetésre   volt lehetőség, melyet teljes terjedelmében hallhattak, akik ezen a forró nyári szerda estén minket – a Civil Rádiót – választottak.

 

Zoli sokat mesélt magáról és a fotózáshoz, a rádiózáshoz kötődő élményeiről – tabuk nélkül.

 

A beszélgetést itt tudjátok meghallgatni.

 


Újabb lapszámmal rukkolt elő a "Csillagszálló" Kulturális Utcalap. Néhány hete megjelent a 2012. nyári lapszám, mely a "Felejtő" címet kapta, a lapbemutató pedig június 10-én vasárnap este volt a Ráday Könyves- és Képesházban. Június 20-i adásunkban a "Felejtő" című lapszámból szemezgettünk. Műsorunk második felébe szerettem volna behívni Vermes Zoltán fotóriportert, aki e lapszám fotóit készítette - főképp a hétesi romatelepen -,  de ő majd  egy későbbi alkalommal tud eljönni - az interjú egyeztetés alatt. Addigis: íme az összefoglaló riport...


Június 6-i adásunkban egy viszonylag új, érdekes, de főképp, HASZNOS project-ről számoltunk be Hallgatóinknak. A Szociális Építőtábor Egyesület 2010-ben azzal a céllal jött létre, hogy hátrányos helyzetű kistérségekben élő, főképp lakbértartozás miatt a kilakoltatás szélére került családok lakhatását tegyék biztossá, és biztonságossá oly módon, hogy az általuk a helyi önkormányzattól bérelt ingatlanokat födémszigetelik, felújítják - ezzel a bentlakók ledolgozhatják lakbérhátralékukat. Így történt ez 2012 tavaszán is, amikoris  Nagykanizsa külvárosi részében, Ligetvárosban újítottak fel - végülis - 4 darab, egyenként 9 lakásos társasházat. Az eredmény nyílván önmagáért beszél, a Szociális Építőtábor tagjai - Müller Kinga, Fehér Kata és Pintér Ádám - pedig a stúdióban meséltek az Egyesület létrejöttének ötletéről, élményeikről, tapasztalataikról, jövőbeni terveikről.

 


 

Május 23-i "Fillagória" adásunkban egy újabb élő stúdióbeszélgetésre hívtuk Hallgatóinkat. A Béres Klára által 1993-ban életrehívott Béres Alapítvány és a Mosolyország Alapítvány közös szervezésében, Szalay Kriszta színművésznő vezetésével megvalósult "Kapcsolda" programról beszélgettünk, mely program lényege, hogy általános iskolákban olyan érzékenyítő tréningeket, foglalkozásokat szerveznek, melyek keretében sérült- és ép gyermekek, vagy sérült gyermekek és épp felnőttek találkoznak egymással, és  különböző művészeti programokon vesznek részt, illetve beszélgetnek a különböző fogyatékosságokról, ismerkednek egymással. Stúdiónk vendége Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke és a Béres Gyógyszergyár kommunikációs vezetője, valamint Szalay Kriszta férje, Cserna Antal színművész, a program egyik aktív résztvevője volt. Legutóbb a Szent Angéla Általános Iskola és Gimnáziumban töltöttek együtt egy kellemes délutánt ép- és sérült gyermekek. Klára egyik, 16 éves fia is ennek az iskolának a növendéke. Nagy örömünkre szolgált, hogy az élő adást követően egy Hallgató (akinek kiléte számomra sajnos ismeretlen) - már adáson kívül - elkérte Vendégeink elérhetőségét.
 


 

Műsorunk itt hallható!
 

 



"Mindenkinek adj egy esélyt" címmel Esélyegyenlőségi Napot rendeztek a budapesti Vakok Általános Iskolájának Nádor termében 2012. május 5-én szombaton. A rendezvényt a Mozdulj! Közhasznú Egyesület és a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete Horizont Kultúrcsoportja közösen szervezte. E rendezvényen neves hazai előadóművészek, színészek, énekesek léptek fel, és ezen a szombat délutáni rendezvényen, művészeti fesztiválon került sor a Mozdulj! Közhasznú Egyesület által kiírt "Mozdulj a Természetért"  elnevezésű fotópályázatának díjkiosztó ünnepségére is. Természetesen a Nádor terem előterében maguk a pályaművek is láthatóak voltak.

Az erről szóló riportunk 2012. május 9-i adásunkban hallhatták.


A Glamour magazin 2008. óta minden évben kiválasztja Az  Év Hősnőjét, ez egy olyan Társadalmi Felelősségvállalás Díj, melyet a magazin szerkesztői adományoznak azon nőknek, akik valamilyen területen kiemelt példaképek. A választás idén Varga Erikára esett. Erika egy új divatmárkát teremtett, melynek segítségével a roma kultúrát, divatot kívánja népszerűsíteni, elősegíteni a romák elleni előítéletek lekűzdését. Az új divatmárka a romani design nevet kapta. 2012. április 25-i adásunkban bővebben hallhattak Hallgatóink, magától Erikától, a műsor végén azonban telefonon  kapcsoltuk a magazin és a 2004. óta működő Glamour Online internetes portál főszerkesztőjét, Maróy Krisztinát is.  Íme...!

 


 

 2012. április 11-e, a   Költészet Napja záró eseménye a Civil Rádióban "Fillagória - A védett közösségi tér" című műsorunk volt.  Benne: Csillagszálló lapbemutató. A 2012. tavaszi szám címe: "Szemét" - minden, ami ezzel kapcsolatos a szó abszolút- és átvitt értelmében is.

Vendégeim voltak: Hradeczky Móni, a lap szerkesztője, valamint Csere Ágota és Hegedűs Ágota, a lapban első alkalommal publikáló írók.

Íme...!
 


2012. március 28-i, első tavaszi  esti adásunkban egy kávéházi beszélgetésre invitáltuk Önöket - ami a Csillagszálló  előző lapbemutatójának összefoglalójából a műsoridő-keret miatt akkor kimaradt - bemutattuk. Hogy mit is? Íme!  

 


"Emberi Értelemben"  címmel  kiállítással egybekötött irodalmi est-sorozat zajlott a budapesti Közép-európai Kultúrális Intézetben, 2012. január 20-a és február 10-e között. A kiállításon a Csillagszálló Kultúrális Utcalap meg nem jelent címlap-grafikáiból láthattak a kedves Érdeklődők. A számítógépes grafikák Karikó Szabolcs grafikusművész munkái. A kiállítás végén a  képeket meg is vásárolhatta az, aki  támogatni szeretné a lapot kiadó Oltalom Karitatív Egyesületet, általa  hajléktalan embertársainkat. A kiállítással párhuzamosan a látogatók irodalmi est-sorozaton vehettek részt,  melyben volt szó humorról, nevetésről, sírásról, iróniáról, vagy épp az irodalom érzékenyítő szerepéről. Hogy pontosan mi is történt? Erről hallhattak kétrészes összefoglalót 2012. február 29-i és március 14-i  adásunkban.

 


Kedves Hallgatóink!

 

 

Miután 2011. november 18-án lezajlott az S.O.S. Civil Rádió Folk- és Világzenei Fesztivál a Fonóban, arra az elhatározásra jutottam, hogy mindenképpen érdemes lenne ezt megörökíteni. Nem csak úgy, hogy a Civil Rádió archivátorán eltesszük néhány évre, hanem úgy is - sőt, elsősorban úgy -, hogy érdemes lenne egy összefoglaló-sorozatot készíteni belőle. Elhatározásom tett követte, melynek gyümölcse, vagyis egy háromrészes összefoglaló-sorozat pedig mostanra érett be.
 

 

Nem voltam könnyű helyzetben, hiszen a csaknem hétórás maratoni élő közvetítéssel mindenképpen történelmet írt a Civil Rádió. Nálunk ugyanis ezt megelőzően - leszámítva a nyári "Közös Hullámhossz" és a Sziget Fesztiválokat - sohasem volt még ilyen hosszú élő közvetítés, soha ennyi ember nem fordult még meg egyszerre a stúdióhelységekben, főképp úgy nem, hogy párhuzamosan egy koncerttel hol a stúdióból, hol pedig a koncertről sugároztunk, ráadásul maga a koncertsorozat, vagyis a fesztivál is két, egymással gyakorlatilag szemben lévő színpadon zajlott. Hiszen a Fonóban rendezett S.O.S. Civil rádió Folk- és Világzenei Fesztiválunkon ez pontosan így történt: a gyorsabb és könnyebb technikai beállások érdekében az élő zenekarok megosztva követték egymást hol a büfé melletti kisszínpadon, hol pedig a Fonó kultúrtermében lévő nagyszínpadon - mindkét színpad mellett  profi hangtechnikával, szakavatott technikusokkal. A stúdióban élő interjúk, főképp maguk a fellépő Művészek meséltek magukról és zenekaraikról, valamint az általuk játszott zenékről, és természetesen a Civil Rádióhoz  fűződő élményeikről, arról, hogy miért is tartják fontosnak Rádiónk megmentését, támogatását, hogy továbbra is szólhassunk Hallgatóinkhoz. Így nem voltam könnyű helyzetben, nagy kihívás volt ez számomra, melynek örömmel vágtam neki, ahogy tettem ezt immár két éve elkészített 15. Jubileumi Születésnapi sorozatunkkal is.  Mivel a Művészek spontán érkeztek stúdiónkba egy-egy rövid interjúra, függetlenül attól, mikor kerültek színpadra, így az összefoglalóban nem láttam értelmét az eredeti, az adásarchívumban is hallható kronológiai sorrendet tartani, sokkal inkább tematikusan szerkesztettem össze az egyes részeket, hiszen itt főleg a fellépők személyén, illetve az est mondanivalóján van a hangsúly, mintsem az időrendiségen.
 

Az elkészült összefoglaló-sorozatunk első két részét január 18-a és február 1-i esti adásainkban hallhatták Hallgatóink - illetve aki lemaradt volna róla, vagy egyszerűen csak szeretné újra meghallgatni, itt megteheti! Kellemes szórakozást kívánok, valamint magam és Munkatársaim nevében ezúton is szeretném megköszönni a lelkes támogatást azoknak, akik ezt tették.
 


 

Folytatás február 15-én, szerdán este 20:00 órakor....
 



Kérjük, segítsen Ön is, hogy a Civil Rádió fennmaradhasson. Minden további részlet Weboldalunkon. Kattintson az ott található képre, vagy hívjon bennünket a 06 1 489-0997-es telefonszámunkon, hogy Ön hogyan tud segíteni.

 

Adószámunk: 180 480 23-1-41

 

Köszönjük!


Műsorunk korábbi adásai az itt található Archívumban hallhatók...


Honlapunk a Pentamax Netáruház által forgalmazott Nagy Websablonkönyv CD mintáinak segítségével folyamatosan frissül, megújul, fejlődik!

 

MINDEN ÉSZREVÉTELT, JAVASLATOT, KRITIKÁT SZERETETTEL VÁRUNK MŰSORUNK VENDÉGKÖNYVÉBE!
 

 

 

Copyright (C) Ruzsa Viktor - 2009 - 2014.

Minden jog fenntartva!